Hibás pozíciót küld a tracker

Nemrég egy ügyfelünk azzal keresett meg, hogy habár az autója már régen Magyarországon tartózkodott, a tracker még mindig egy külföldi helyszínt mutatott aktuális pozícióként.
Utánajártunk, hogy mi történhetett a trackerrel.

SIM kártya

Minden tracker egyéni SIM kártyával rendelkezik, amit a szolgáltató partnerünktől rendelünk. A lejárt előfizetéshez tartó SIM kártyákat inaktiválják.
Rákérdeztünk, így kiderült, hogy a többi mellett egy adminisztrációs hiba következtében véletlenül ez a kártya is inaktiválásra került, ezért maradt a tracker pozíciója külföldön.

Aktivációs hiba?

Egyeztettünk a szolgáltató partnerünkkel, újra aktiválták a kártyát, de a tracker ezután sem csatlakozott. Ez a probléma olyankor is megesik, amikor a tracker éppen alvó üzemmódban van, ezért megkérdeztük az ügyfelet, hogy adjon gyújtást az autóra. Habár az autó folyamatosan mozgásban volt, a tracker továbbra is külföldi pozíciót mutatott.

Működik!

A szolgáltató partner újabb aktiválást kísérelt meg, majd ismét gyújtást kértünk az ügyfelünktől. Ezt követően már működött a tracker.
Eleinte az útvonalak betöltése gondot okozott (pl. a tracker szerint az autó 5 perc alatt ért Soprontól a Balatonhoz). Ez gyakori probléma, fontos, hogy ilyenkor több időre van szükség a teljes útvonal betöltéséhez.
Pár órán belül a teljes útvonal betöltődött.

Roaming?

Fontos tudni, hogy az alapcsomagban nincsen roaming szolgáltatás, tehát amint a jármű elhagyja a határt, a tracker nem küld több pozíciót. Ha nem profi vagy prémium csomagos lett volna az ügyfél trackere, ez is megmagyarázhatta volna a problémát. Ilyen esetekben a tracker visszatéréskor az összes addigi pozíciót betölti.

1 kedvelés